Az utolsó.

Na gyerekek új blog van már egy ideje. Ha megtalálod ügyes vagy, ha nem: igy jártál ;)

327.

És megint a szeneslapát effektus. Mintha jól arcon vágnának, minden áldott este. Emlékek áradatába fulladok bele. Lassan, de biztosan maga alá temet. Nem tudok mit tenni, más sem tud. Pár hónapja megírtam, hogy most szidni fogom magam… Hát nem szidom; egyenesen utálom. És utálni is fogom életem végéig… Sajnálom; őszintén sajnálom…

326.

365nap. Kereken egy éve hurcolászok magammal fagyban, hidegben, hóban, esőben, ködben, napsütésben, bebaszva, józanon; azaz MINDIG egy vonatjegyet. Szolnok-Mezőtúr. Sosem voltam még Mezőtúron, nemis az enyém volt a jegy… Már nem is emlékszem hogy kié volt. Napersze.. Hogyne emlékeznék. Hiszen nem a semmiért cipelem mindenhova magammal. Vagyis de; mégis a semmiért. Semmi értelme nincs, nemtudom megmondani miért van mindig nálam, miért jó visszagondolni egy évvel ezelőttre, ami még nem is volt kereken egy éve, valami megváltozott. Pár nap alatt MINDEN megváltozott. Ha két szóval kéne jellemeznem: szükséges gonosz. Ha visszamehetnék az időben, ugyanúgy nekivágnék, ugyanúgy csinálnék mindent. De ha még egyszer lenne lehetőségem nem tenném. Miért?! Csak.  Nem tudom megmagyarázni, de már nem lenne ugyan az. Majd egy következö életben.

Update: Elégettem a vonatjegyet; nincs rá szükségem, nem akarok tudomást venni róla.

325.

Hihetetlen távolinak tűnnek az alig három héttel ezelőtti emlékek.

Fekszem az ágyon a lehető legnagyobb nyugalommal, nézek ki a fejemből. Csörög a telefon, pont mellettem van, felkapom és jókedvel szólok bele:
-Szia!
-Meghalt.
-MICSODA?
-Meghalt; itthagyott…

Ez volt az a pont, ahol valami végetért. Valami véget ért, de a helyébe semmi új nem lép, jólvagyok köszönöm, megtörtem. Hiányzik. Rettenetesen… Nem engedtem el. Nem tudom felfogni. Ahogy bemegyek a házba, leülök a szobájában az ágyára, néma csend, és várom hogy bármelyik pillanatban belépjen, de tudom hogy ez már soha nem fog megtörténni… Soha nem engedem senkinek hogy gyengének lásson. De itt senki nem lát. Leülök az ágyra és zokogok. Senki nem lát de mégis annyi emlék bámul át a vállam fölött bele az arcomba; mind mosolyognak. Boldog vagyok énis, hogy az emlékeim megmaradtak, és lélekben mindig itt van velem. Boldog vagyok hogy előző nap még láttam, boldog vagyok hogy azzal a tudattal hagyott itt, hogy szeret, és tudta hogy szeretem, és mennyit köszönhetek neki.
Ettől független tudat alatt, még mindig hazavárom…

Védett: In memoriam…

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Jelszó:

323.

Elnézést kérek, hogy van saját életem, saját problémákkal, és nem fogom felvenni a telefont amikor éppen korházban vagyok, csak azért hogy én mondjam meg, hogy mitkéne csinálni ha rámosolygott az a lány vagy fiu aki már három napja tetszik neki, és most helyböl bedurrantott/nedvesedik a bugyija. Leszarom egytöl-egyig az embereket a pitiáner problémájukkal, élje mindenki az elbaszott kis életét az elbaszott gondjaival. És bassza el ugy ahogy akarja. Örülök ha megtudom oldani a sajátomat [:
btw: Párnappal ezelőtt éreztem elöször. Hogy valami tudatosul benned. És mintha jó erősen basztak volna pofán egy szeneslapáttal.. Letaglózott, köpninyelni nemtudtam, és mindez csak öt percig tartott. Aztán ugyan úgy tisztában voltam a dolgokkal, de mintha még sem fognám fel..

320.

“Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 4-es sz. főút 102 km szelvényénél pénteken hajnalban. Eddigi adatok alapján egy Man típusú tehergépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Mercedes sprinter típusú gépjárművel. A baleset következtében a Mercedes vezetője a helyszínen életét vesztette.”

Az élet egy kurva nagy átbaszás… Szinte kivétel nélkül mindig a vétlen veszti életét. Szar dolog. Szar dolog, mert ameddig az átlagember látja a tévébe, hogy ekkora meg akkora baleset volt, fel sem veszi a látottakat, egyszerüen tovább siklik a figyelme a következö képkockára. Én mindig megrökönyödök. Mélyen hatnak a hasonló dolgok, mert anya is napi 4-5-600kilómétert vezet a munkája miatt. És tudom hogy jól, meg felelösségteljesen vezet, de azt senki nem tudhatja hogy kijön épp szemben. Egy seggrészeg ember, vagy aki elalszik, vagy elbambul.
-Szia, hozz már légyszi ezt meg azt a boltbol.
-Most nemtudok.
-Jo lesz akkoris ha jössz haza.
-Nemtudom mikor megyek.
-Merrevagy?
-Álltam a stopnál és hátulrol belémszállt egy ifa, ami majdnem kilökött a szembesávba, a 110el jövő kamion elé.
Nabumm. És ha nincs szerencséje? Ha nem rántja félre a kormányt? Vagy csak egy pillanattal késöbb? Vagy ha a kamion késöbb jön 1másodpercel és nem az oldalának megy hanem kiszáll elé? Akkor már nyilván nem telefonáltunk volna, és itt állnék öcsémmel szülők nélkül. Persze az ifásnak meg cipelnie kéne egész életében a terhet hogy megölt valakit. Huha nagykaland…. De attol ugyanúgy megtörtént; embereket tett tönkre. Féltem anyát elvégre hasracsapásból legalább 5embert tudok mondani aki közlekedési balesetben vesztette el valamelyik szülőjét.
És ha már itt tartunk a halálnak tényleg 1000arca van. Bárhol, bármikor felbukkanhat. És ha eljött, már nem lesz időd elbúcsúzni emberektől, hibákat jóvátenni; menned kell. Mindenki tisztában van magával a ténnyel, csak az időpont eljövetele a kérdéses. Az álláspontom továbbra is változatlan: Éld úgy minden napod, mintha az utolsó lenne. Kitudja mit hoz a holnap. Ha lesz holnap..

Részvétem :(

Védett: Mert akkorsem fogom hagyni…

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Jelszó:

319.

Élek. A blog nincs leszarva. Feljárok, megnézem mindennap. Pusztán irni nincs időm/kedvem. Meg a laptop se jó már lassan másfél hónapja, de jövöhéten már talántalántalán internetképes leszek…

Unalmasan telnek a mindennapok; körülbelül naprapontosan 3hónapja hogy feljöttem BéPére. Ha most tennék egy gyors áttekintést, aztmondanám megszoktam.  Az elsö kéthét überfurcsa volt. Rengeteg új ember, új hely stbstb… De mostmár tökjo, megszoktam mindent és mindenkit, még mindig tetszik Pest fáradhatatlan nyüzsgése, a rengeteg ember, hogy mindig van mit csinálni, mindig mehetsz vagy beülhetsz valahova, vagy csak hogy egészdélután bolyonghatsz céltalanul zenével a füledbe, és abszolut leszarnak az emberek; senki nem szol hozzád. Na ez hiányzott a kisvárosbol. Hogy valaki mindig a nyakadonvolt, még akkor is amikor nemtudtál róla, de másnap visszahallottad, hogy itt meg ott ezzel meg azzal láttak, meg hogy valakinek puszival köszönsz, és másnap már ‘tudja’ a félváros hogy háromszor megbasztad az utcasarkon…….
És mire leirtam ezt a pár sort pont elállt a szakadó hó, tehát megint mehetek a szokásos esti körütamra.

318.

Na egy dolgot itt és most szögezzünk le! Ez az én életem. Ugy élem ahogy akarom. Ugy baszom el ahogy akarom. Azzal barátkozok akivel akarok. Azt bántok meg akit akarok. Annak bocsátok meg akinek akarok. Azt csinálok amit akarok.

Ne akard megváltoztatni a lényem. Ne akard megváltoztatni a gondolkodásom. Ne akard megváltoztatni a viselkedésem. Hidd el kevés vagy hozzá.. Nem lehet befolyásolni erőszakkal, észérvekkel, rábeszéléssel.. Önfejü vagyok. Ha változok, az csakis saját döntés alapján fog történni..